Szórakozás

Megújulva hozza vissza műsorát az RTL Klub

Konyhafőnök (konyhafőnök)
Konyhafőnök (konyhafőnök)

Érkezik a Konyhafőnök második évada.

Ínycsiklandó fogások, embert próbáló küzdelmek, kiélezett párbajok és persze megannyi konyhai trükk és praktika. Ezekre és számtalan újdonságra számíthatnak majd a nézők a Konyhafőnök második évadában – derül ki az RTL Klub közleményéből.

„A finom ételek mindenki számára fontosak. Ez talán az egyik ok, amiért szívesen nyomon követik a Konyhafőnököt. A kiváló nézettség másik oka pedig az, hogy elképesztően sok emberi történet bontakozik ki a műsorban, amelyhez igen sok feszültség párosul. Ez egy komoly verseny, amelybe a versenyzők mindegyike a maximumot igyekszik beletenni” – hangsúlyozta Kolosi Péter programigazgató, aki azt is elárulta, hogy a második évad még izgalmasabb, tartalmasabb lesz. Az első évadhoz képest több versenyző küzdelmét követhetik nyomon a nézők, ám ezúttal nemcsak a konyha falain belül, de különböző éttermekben is figyelemmel kísérhetik majd a kések csatáját.

Bár a szereplők és az epizódok száma több lesz, a zsűri továbbra is változatlan. Bernáth József, Fördős Zé és Vajda Pierre azonban ezúttal sem lesznek vajszívűek. A Konyhafőnök versenyzőinek késélre menő küzdelmét április 13-tól láthatják a nézők az RTL Klubon.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Ezt olvasta már?  Ezek voltak Amber Rose legnagyobb villantásai. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik