Azt mondja, nincs kimondott példaképe. Vastag Csaba idolok helyett a régi módi, kemény munkában hisz, a tanulásban, és az önismeretben. A 2010-es X-faktorra sportszerű küzdelemként gondol vissza, nem tartja magát sztárnak és úgy érzi, ma, amikor a netnek köszönhetően bárkiből két nap alatt, akár világszerte ismert zenész lehet, még keményebben kell dolgozni a sikerért.
Versmondó versenyeket, és országos bajnokságot nyertél versenytáncban, mégis a zene lett az életed. Mikor dőlt el, hogy zenével fogsz foglalkozni?
Kicsi koromban. Ahogy akkoriban a legtöbb kortársamat, engem is foglalkoztatott a zene, persze azt hogy mit akarok majd kezdeni vele, akkor még nem tudtam pontosan. Egy biztos, mindig volt zenekarunk: az első “rendeset”, amit már tényleg zenekarnak lehetett nevezni, és amivel punk zenét nyomtunk a padláson, 14 éves koromban csináltuk.
Az összes hangszerünket saját magunk készítettük el: a dobokat diszperzites vödörből, a hangfalakat régi lemezjátszókból. Mivel én akkoriban nem tanultam hangszeren játszani, én lettem az énekes. Amivel persze nem volt semmi baj, mivel amúgyis ezt néztem ki magamnak.
Ha jól tudom, énekórára ezután se jártál szívesen. Egy helyütt olvastam, hogy kezdetben kifejezetten ellenezted a dolgot…
Ellene igazából sose voltam, de az ösztönösségben mindig jobban hittem. Kicsit úgy éreztem, a tanulásnak meg van az az esélye, hogy komformizál, hogy akik ugyanott, ugyanannál a tanárnál tanulnak, óhatatlanul hasonlóak lesznek. Szerintem viszont a tanulásnak pont hogy arról kellene szólnia, hogy egy felkészült tanár segítségével még többet tudjunk meg önmagunkról, mert minél őszintébbek és önazonosabbak tudunk lenni, annál igazibb lesz az üzenet is, amit át akarunk adni.
Ma már úgy gondolom, fontos a tanulás és a jó technika is, de még ennél is fontosabb a megfelelő arány, és nem szabad elfelejteni, hogy az, hogy valaki tanult zenélni, önmagában még kevés. Nem hiszem, hogy Jimi Hendrixnek, akit a világ egyik legjobb gitárosának tartok, lett volna gitártanárja. De ha lett volna, az vajon azt is jelenti, hogy akár ennél is jobb lehetett volna? Nehéz elképzelni, de nincs kizárva…
Fotók: Baska Barbara
28 évesen nyerted meg az X-faktort, előtte viszont hosszú évekig vártál az áttörésre. Megfordult a fejedben ezalatt, hogy felhagyj a zenével?
Az X-faktort megelőzően jó 18 évem volt, hogy eldöntsem akarom-e én ezt. Azt hiszem, éppen eleget gondolkodtam rajta, különösen olyankor, amikor már édesapám is arról faggatott félig viccesen, félig elkeseredve, hogy: “Biztos olyan jó dolog ez? Biztos nem akarom befejezni az iskolát és normális életet élni?”
A mélypontjaimon mindig az segített át, hogy mindig csináltam mellette mást. Máshogy egyszerűen nem lehet. Nem várhatsz hibernálva arra, hogy egyszer csak jön az X-faktor és utána jó lesz. Addig is kell kenyeret venni, ki kell fizetni a számlákat. Szóval dolgoztam, de mindezt úgy, hogy ami plusz bevételem volt, a céljaim szolgálatába állítottam. Számomra a zene sosem B-terv volt arra az esetre, ha mondjuk nem jön össze a könyvvizsgálás.
Gyerekkoromban elhatároztam, hogy énekes leszek és azóta, hol kisebb, hol nagyobb léptekkel, de igyekszem a saját magam számára kijelölt úton haladni.
A mai fiataloknak jobbak a lehetőségei? Ott az internet például, ahol egy jó videóval pár nap alatt már bárkiből lehet ismert énekes…
Nekem anno az egyik legfontosabb döntésem az volt, hogy elköltöztem Budapestre. Otthon Veszprémben, vagy Zircen hiába várod a próbateremben, hogy valaki majd odajön azzal, hogy “gyere és adjunk ki egy lemezt”. Nem így megy. De az is igaz, hogy az én gyerekkoromban még nem volt ilyen fontos az internet.
Nem volt az, hogy a Youtube-on két nap alatt sztár lehetsz. A mai internetkultúra mellett bárki, aki egy objektíven jó dalt ír, eljuttathatja az azt kedvelők közegéhez. Sőt, azokhoz is, akik egyébként lehet nem is hallgatnák meg. Elmosódhatnak a határok az underground zenei világ és a mainstreem között.
Régen ez nem volt. Az esetemben tudtam, hogy oda kell menni, ahol a dolgok történnek. Ma már internet segítségével bárki megmutathatja magát.
És ez felér azzal, mint megnyerni az X-faktort?
A média minden területén nagy változások vannak most. Az internet egyre fontosabbá válik, talán még annál is fontosabb lesz, mint amennyire most az. Persze bármit jósolgatni felelőtlenség lenne, de az biztos, hogy még ehhez képest is nagy változások jöhetnek majd az internet miatt.
Az X-faktor nyílván egy nagyon komoly fórum volt. Azt nem lehet mondani, hogy akkoriban, amikor én szerepeltem, ne lett volna nagyobb, mint az internet. De az tény és való, hogy ma, az online rádiók és az online zenehallgatás világában más a helyzet. A száj- vagy épp nethagyomány útján terjedő dalok nagyon erősek tudnak lenni, még úgy is, ha az előadójáról nem tudsz meg annyit, mint mondjuk egy tévés tehetségkutatóban.
Ma már inkább úgy néz ki a dolog, hogy jó zenével, ismertség nélkül is sok mindent el lehet érni. Az internet révén már azokat is meg tudjuk találni, vagy el tudjuk érni bárhol, akik jó zenét írnak, de a nevük még nem épült be a köztudatba.
Az internetforradalom befolyásolja a zene megítélését is?
Egy kicsit talán olcsóbb fogyasztási cikk lett, mint volt korábban. Ennek az egyik oka szerintem az, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően, ma már tényleg boldog-boldogtalan csinálhat zenekart. Elég egy PC, meg egy jó vágóprogram, és már kész is a videó, ami azonnal megy fel az internetre. Ez most egy ilyen szabad világ szerencsére, ahol mindenkinek mindent lehet, de ez persze nem váltotta ki a kemény munkát.
A kommunikációs forradalom és a kommunikációs szabadság miatt a zene is nagyon szabaddá vált: mind elérésében, mind alkotásában, ezért jöhetnek létre nagyon-nagyon jó dolgok ismertségtől és ismeretségtől függetlenül is.
Az már más kérdés, hogy nem csak ez változott. Én úgy vettem észre, mostanában nincs időnk a zenehallgatásra. Teszünk-veszünk, autót vezetünk, és oké, közben persze mindig szól valami a háttérben, de az aktív, értő zenehallgatás, mint olyan, ma már nem jellemző. Én azért bízok benne, hogy előbb-utóbb visszajön majd ez a kultúra. És abban is, hogy lesz rá igény.
