Szórakozás

Nkuya Sonia: “Nem rabok voltunk, hanem vendégek”

Az énekesnő elmondta, a múlt héten megjelent újságcikkekből annyi volt igaz, hogy a többi utashoz hasonlóan őket is leszállították a francia határátkelőnél.

Korábban a témában:

Folytatódik Nkuya Sonia gyermekelhelyezési botránya. A Sugarloaf énekesnője az Aktívnak cáfolta a napokban megjelent hírt, hogy a francia rendőrök elkapták volna. Soniáról már többször is megjelent, hogy körözést adtak ki ellene, mert kislánya édesapjával nem tudtak megegyezni a gyerekelhelyezésről.

“A mai napig is állandó jelleggel úgy jelenik meg a sajtóban, hogy a kislánynak hol kell lennie, mint hogyha az édesapjának ítélték volna a kislányt. Pedig nem volt gyerekelhelyezési tárgyalás, a kislány jogi körülményei nem rendezettek; ez annyit tesz, hogy mindkettőnk szülői felügyeleti joga él, egálban vagyunk, nála is, nálam is lehet a kislány” – mondta el a jelenleg Londonban tartózkodó énekesnő, aki elárulta, valóban ellenőrizték őt a francia határon, de mivel minden iratuk rendben volt, hamar el is engedték a véleménye szerint nagyon kedves ottani rendőrök.

“Nem rabok voltunk, hanem vendégek, ezt fontos megjegyezni”- mondta el Sonia, aki lakást bérel a brit fővárosban, ahol felszolgálóként fog dolgozni, fellépései alkalmával pedig ingázik majd a két ország között.

Címkék: nkuya sonia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73887454, Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfõvé választotta a parlament, a 168 Óra pedig ebbõl az alkalomból a könyvet adott ki. A Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya. A kiadvány azt az egy évet mutatja be, amikor a gazdasági és társadalmi csõd szélén álló országot a Bajnai-kormány vezette, majd szigorú megszorításokkal egyensúlyba állította., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.