Szórakozás

Nkuya Soniát magánnyomozóval keresteti volt párja

Az énekesnő a Kúria döntése ellenére sem hajlandó visszavinni kislányát Angliába, helyette bujkál a hatóságok elől, így exe komoly lépésre szánta el magát.

Nkuya Sonia gyermekelhelyezési huzavonája már régóta tart. A Kúria jogerős ítélete alapján, az énekesnő négyéves kislányát, Annabellát vissza kéne vinnie Angliába, de ez még mindig nem történt meg. Sonia ellen már nemzetközi körözés is indult, de a hatóságok nem érik őt utol bejelentett lakcímén, és volt párja, a Londonban dolgozó Mező Mátyás sem tud kapcsolatba lépni vele. A férfi aggódik, hogy közös gyermekük eltávolodik tőle, ezért magánynyomozót fogadott fel.

“Minden törvényes eszközzel megpróbálom elérni, hogy a magyar bíróság döntése valóra váljon, gyakorolhassam apai jogaimat, a kislányom pedig mentálisan egészséges lehessen. Nem fogadtam volna magánnyomozót, de Sonia profi módon bujkál nemcsak előlem, a hatóság elől is. Lehetetlen vele kapcsolatot teremteni, megjelölt lakhelyén senki sem találja. Elvileg mind a mai napig egyenlők a szülői felügyeleti jogaink, de fél éve még csak beszélni sem tudok a kicsivel. Attól tartok, a kislányom lelkileg eltávolodik tőlem” – mesélte a Blikknek az aggódó apa.

“Valóban kaptam megbízást egy Londonban dolgozó édesapától gyermeke, illetve annak édesanyja felkutatására, akár mindkét országban. Mivel minden szükséges irat nálam van, törvényesen járhatunk el. Amint megtaláljuk a keresett személyt, értesítjük a megbízót és a rendőröket, akik elfogják, ellenállás esetén kényszerintézkedést is foganatosíthatnak a körözöttel szemben” – erősítette meg a hírt Chilkó Ferenc, volt életvédelmis nyomozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik