Szórakozás

Peter Srámek Magyarországon kezd új életet

A Rising Starban csak a szlovák Jimmyként emlegetett srác szeretne végleg hazánkba költözni, és itt építeni tovább karrierjét.

Peter Srámek a TV2 tehetségkutatójának válogatóján még egy szót sem beszélt magyarul, aztán a verseny folyamán, amikor a zsűri és a nézők bizalmat szavaztak neki, úgy érezte kötelessége megtanulni a nyelvet, amiben édesanyja segített neki.

“Fantasztikusan éreztem magam Budapesten, olyan volt számomra, mint egy álom. Az elején féltem, hogyan fogadnak majd, hiszen a nyelvet is alig beszélem, de meglepődtem és nagyon boldog voltam, amiért mindenki szeretettel és támogatással fordult felém. Soha senki nem éreztette velem, hogy én nem tartozom oda” – kezdte a Borsnak a szlovák énekes.

 Fotó: TV2

Ugyan Srámek csak a műsor harmadik helyezettje lett, mégis az egyik legkedveltebb szereplője volt a shownak. Nem meglepő ezért, hogy már több lekötött fellépése is van Magyarországon, amit egyelőre ingázással old meg. A fiúnak azonban komoly tervei vannak a jövőre nézve.

“A karrieremet elsősorban Magyarországon képzelem el, hiszen be kell bizonyítanom a magyar közönségnek, hogy rászolgáltam erre a szép helyezésre. A fő célom most, hogy megtanuljam tisztességesen a magyar nyelvet, utána szeretnék Magyarországra költözni” – mondta Zámbó Árpy protezsáltja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik