Szórakozás

VV7: Dennis még biztosan párbajozik egyet

VV Dennis (vv dennis, vv7, )
VV Dennis (vv dennis, vv7, )

A Való Világ hetedik szériájának utolsó kiválasztásán saját döntése miatt került a komiszra a zöld kendő.

Utoljára pakolták egymásra a jeleket a VV7 játékosai. A lakók ezúttal segítséget is kaptak a kiválasztás előtt: a már kiesett játékosok üzenhettek a villába. Nevek kimondása nélkül adtak tippeket az exvillalakók, akik közül a legtöbben úgy vélik, ezúttal Dórira kellene felkötni azt a bizonyos kendőt.

Végül a következőképp alakult az állás: Robin Lacira rakta a jelét, Dennis Dórira szavazott, Laci szintén Dórira voksolt, Dóri pedig Dennisre tette fel az utolsó jelet, ami rögtön kettőt ért, hiszen Robin Dórira ruházta át a szuperképességét, amivel a plasztiklány jelet duplázhatott. Így pedig Dórinak és Dennisnek is két jele volt, így a komisz is felhasználta szuperképességét. Nagy meglepetésre Dennis saját magára kötötte fel a zöld kendőt, és így ő választ majd ellenfelet a kihívás alkalmával.

Indoklásként azt mondta, hű szeretne maradni önmagához és ígéretéhez, miszerint nőt nem küld, és nem hív ki párbajra. Izgalmak a köbön, csütörtökön pedig jön a kihívás!


Ami még történt:

  • A villalakók elbúcsúztak Fanni mini-szoláriumra függesztett képétől. Dóri nem érti, egy ilyen szép lányba hogy férhet ennyi irigység és rosszindulat. Robin nem utálja, és nem haragszik a tündérfalvira, és sok boldogságot kívánt neki; ezenkívül azt, hogy gondolkozzon el kint pár dolgon. Lacinak nem nagyon volt mondanivalója, szerinte Fanni gusztustalanul viselkedett. Dennis a sírás szélén állva mondta el, hogy megtalálta végre azt a nőt, akire mindig is várt, és “a külsejénél is szebbnek találja a belsejét”.
  • A villalakók elmondták egymás szemébe, hogy szerintük ki miért nem érdemli meg azt, hogy megnyerje a játékot. Naná, hogy egy kiabálás és veszekedés is volt. 
  • Beköltöztek az exvillalakók; Iza, Anett, Szandika és Attila láthatóan vidámságot és nevetést vittek a feszültséggel teli villába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik