Szórakozás

Amerika felé kacsintgat Radics Gigi

A Megasztár győztese angolul tanul, és állítólag az America’s Got Talentben próbál szerencsét.

Radics Gigi már hetek óta Amerikában van családjával. Az ifjú énekesnő intenzív nyelvtanfolyamon vesz részt, zenei karrierjét egyengeti, közben pedig állítólag a kinti letelepedésen gondolkodnak. Ők ezt cáfolták, a Bors viszont úgy tudja, hogy Gigi öccse már ki is iratkozott a magyar iskolából, magántanulóként készül a vizsgáira. Az énekesnő és családja tavasszal, a három hónapos turistavízumuk lejártával biztosan hazatérnek, áprilisra már fellépéseket is lekötöttek, utána viszont teljesen üres az előjegyzési naptár.

A Megasztár egykori győztese közben a lap szerint múlt hét végén részt vett az America’s Got Talent Los Angeles-i válogatásán. A tehetségkutató honlapja azt írja, hogy február 14-15-én voltak a meghallgatások, ekkor Gigi biztosan a városban tartózkodott.

A verseny egyébként ismerős lehet itthon is, hiszen az angol változatában, a Britains Got Talentet megnyerte az Attraction Látványszínház árnyéktánc csapat, idén pedig az RTL Klub indítja el az X-Faktor helyett.

Update: Menedzsere a Hír24-nek cáfolta, hogy Gigi jelentkezett volna a tehetségkutatóra. Szerinte az sem igaz, hogy öccse kiiratkozott az iskolából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik