Szórakozás

Az erőszak ellen kampányol Hajdú Péter kislánya

Sarka Kata és Noncsi (sarka kata, hajdú noncsi)
Sarka Kata és Noncsi (sarka kata, hajdú noncsi)

A kis Noncsit egy alapítvány felkérésére fotózták; a képen a kislány bántalmazás áldozataként, monoklival az arcán szerepel.

Jó ügy érdekében állt modellt Hajdú Péter és Sarka Kata kislánya, a hatéves Noncsi írja a Bors. A kislány az Országos Állatvédőrség Alapítvány kampányában szerepel.

“Noncsi keresztanyja, Tornóczky Anita az egyik vezetője ennek az alapítványnak, ő kért meg minket, hogy működjünk velük együtt, mi pedig boldogan vállaltuk a feladatot. Átjött hozzánk, hogy beszélgessen Noncsival a kampány lényegéről, elmagyarázta neki, hogy azok az emberek, akik bántanak egy állatot, nagyobb eséllyel emelnek kezet a gyerekükre is. Nagyon megérintette a lányomat, így habozás nélkül belement a fotózásba” – mesélte a lapnak Sarka Kata. A képeket SP, azaz Éder Krisztián készítette; a kis ovis pedig nagyon élvezte a közös munkát.

“Tetszett neki a fotózás, Krisztiánnal össze is barátkoztak. Profi sminket kapott, monoklit festettek a szeme alá és a karjára. Bevallom, érzékenyen érintett így látni a lányomat, de tudom, hogy jó ügy érdekében készültek a képek, a végeredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok. Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy ez a kép fontos és jó ügy érdekében készült: állatokra és gyerekekre kezet emelni bűn. Akik emiatt esetleg kikezdenek, nem érdekelnek. Büszke vagyok a lányomra” – mondta el Kata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik