Szórakozás

Visszamondta állami megbízását Rákóczi Feri

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2015. 02. 20. 07:45

A műsorvezetőnek fel kellett bontania a szerződését a Földművelésügyi Minisztériummal; egyúttal elnézést kért a Class Fm-től a kellemetlenségekért.

Korábban a témában:

Ahogy már beszámoltunk róla, Rákóczi Feri, a Morning Show egyik műsorvezetője jól fizető állami megbízást kapott; elfogadta ugyanis a Földművelésügyi Minisztérium megkeresését, aminek értelmében tíz hónapon keresztül a reggeli műsorában népszerűsíti a termelői piacokat és a nemzeti parkokat. Természetesen mindezért szép summa ütötte volna a markát.

A Class Fm viszont nem tudott a szerződésről, ráadásul azt is vizsgálniuk kellett volna, hogy ezek a promóciók reklámnak vagy termékelhelyezésnek számítanak-e, mert ezeket jelezni kell a hallgatók felé. A Bors viszont most úgy értesült, Rákóczi Feri visszakozott, és elnézést kért a rádiótól.

“Hibáztam, nagyon sajnálom a problémát, amit a rádiónak és a műsorvezetőtársaimnak okoztam! A szóban forgó szerződést azonnal felbontottam, ugyanakkor a magyar termelők és a hazai tájegységek népszerűsítése, ahogy már évek óta, továbbra is szívügyem” – mondta el a műsorvezető.

A rádió vezetősége nem kívánt megszólalni a témában, mivel – ahogy a bulvárlapnak válaszolták – belső ügyként kezeli az esetet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.