Szórakozás

VV7: Odavannak magukért a villalakók

Elkészültek a villaslágerek klipjei, amit élő adásban nézhettek meg a játékosok is. Mindenki maradéktalanul elégedett az eredménnyel.

Korábban a témában:

A VV7 legutóbbi párbaja előtt már megnézhettük a Young G és Gáspár Laci segédletével készült dalok színpadi – persze szigorúan playback – előadását, a mai összefoglalóban pedig már a videoklipeket is bemutatták. A villalakókkal egyidőben látott filmecskéktől nekünk kicsit kiégett a retinánk, és most már biztosan maradandó a halláskárosodásunk is, de a játékosok annál inkább odavoltak a produkcióktól.

Dóri konkrétan nagyon büszke magára, de Fanni, Dennis és Robin is nagyon tetszett magának. Laci persze még mindig Edinát siratja, ő inkább szerelme hiányával, mintsem a klip milyenségével volt elfoglalva.

No de nem is kínozzuk tovább önöket (vagy csak ezután fogjuk igazán!) és máris mutatjuk a megismételhetetlen villaslágerek klipverzióját.

Íme, a Young Stars:

És a V-Red

Ami még történt:

  • Nemcsak Laci, hanem Robin is Edina után sír. A fiú kissé már későn jött rá, hogy Edina állt hozzá legközelebb a villában, és most lelkiismeretfurdalással küzd az erdélyi lány kiesése miatt. 
  • Laci sír.
  • Laci sír. 
  • Ja, és Laci sír. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.