Szórakozás

Újabb zsíros szerződést köt Fábryval az MTVA

Mindenben megállapodtak, már csak az aláírás hiányzik Fábry Sándor és a közmédia új szerződéséről. Fábry március közepén tér vissza a képernyőre.

Egy hónappal ezelőtt felmerült, hogy az MTVA nem hosszabbítja meg Fábry Sándor műsorának szerződését, de úgy tűnik, hogy a show folytatódik. A felek csütörtökön szinte mindenben megegyeztek, már csak az aláírás hiányzik: Fábry Sándor visszatér a kép­ernyőre, ráadásul saját cége gyárthatja tovább a műsorát.

“Megállapodtunk. Biztosat azonban csak akkor mondanék, és a műsorral kapcsolatos esetleges változásokról, újításokról is csak akkor beszélnék, ha már alá is írtuk a szerződést” – mondta a Borsnak Fábry, majd a köztévé is megerősítette a hírt.

“Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Fábry című műsor 2015. március 19-én újra a közmédia képernyőjére kerül. Az epizódok a tavaszi struktúrában csütörtökönként, kétheti rendszerességgel fognak megjelenni. A díszlet kisebb ráncfelvarráson esett át. Az MTVA és a Trisó Produkciós Kft. közötti szerződésre vonatkozó kérdéseit közérdekű adatigénylésként kezeljük. Válaszainkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően megküldjük” – írta az MTVA.

Azt még nem tudni, hogy mennyi időre és mennyi pénzért szerződtették Fábryt, de biztosan ezúttal is nagyon jó feltételeket tudott kiharcolni magának. Eddig adásonként húszmillió forintot, 2012 és 2014 között 1,3 milliárdot költött el Fábryra a csatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik