Szórakozás

Megműtötték Győrfi Pált

győrfi pál (győrfi pál)
győrfi pál (győrfi pál)

A mentőszolgálat szóvivője nem halogathatta tovább a beavatkozást, négy napos kórházi kitérője során pedig fontos dologra jött rá.

Győrfi Pál édesapjától örökölte visszértágulatait, amelyeket már évek óta viselt, ám csak most szánta el magát arra, hogy befeküdjön a kórházba.

“Visszérműtétem volt, és szerencsére jól sikerült, már fásliznom sem nagyon kell. Régóta terveztem, hogy egyszer kés alá fekszem, és egy mentőorvos kollégám adta a végső lökést, aki kórházi orvos is egyben. Amikor októberben megmutattam neki a vádlimat, rögtön azt mondta, az esetleges szövődmények miatt ezt az operációt már nem szabad halogatni, mert trombózis is lehet belőle” – árulta el a Blikknek a négygyermekes apa.

Győrfi négy napot töltött a Péterfy utcai kórházban, ahol kifejezetten szerette a kosztot. Egyelőre vissza kell vennie a szaladgálásból, de már jól van, és ott tartózkodása, egy fontos dolgot is megvilágított számára.

“Először elszégyelltem magam, amiért hat éve nem mentőzöm mentőtisztként. Nagyon szeretem a munkámat, de eredetileg nem szóvivőnek készültem. Gyerekkorom óta az vezérel, hogy egészségügyi dolgozóként segítsek a bajba jutott embereken. Ahogy a mentőknél, itt a kórházban is láthattam, ahogy az egészségügyi dolgozók szépen csöndben, de magas színvonalon végzik a munkájukat, miközben az életüket és vérüket áldozzák a betegekért, bizony ismét elgondolkodtam, legalább hetente egyszer újra mentőautóba kellene ülnöm.”

Fotó: SuperTV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik