Szórakozás

Exbarátnője pénzelte VV Dennist

VV Dennis (vv dennis, )
VV Dennis (vv dennis, )

A fiú hálából élő adásban szakított a lánnyal, aki azóta sem heverte ki a sokkot.

Emlékeznek még a VV7 beköltöző show-jára? Igen, amikor VV Dennis ország-világ előtt jelentette be, hogy vége kapcsolatának a stúdióban drukkoló, mit sem sejtő barátnőjével. Az exbarátnő, Jenny most a Blikknek mesélt a komisz fiúval való kapcsolatáról, és arról, szeretné-e még valaha látni egykori párját.

“Több mint egy évig voltunk együtt Dennisszel, nálunk lakott, közösen terveztük a jövőt. Aztán jött a ValóVilág, s bár féltem a dologtól, nem elleneztem, mert tudtam, hogy neki ez fontos. Azért is, hogy anyagilag talpra álljon, és hogy egzisztenciálisan ne függjön a családunktól. Ezért is támogattuk a döntésében, de mi szerettünk volna a háttérben maradni, és onnan erősíteni őt. Sokszor szorult a családom támogatására, gyakran még ruhákat is mi vettünk neki, sőt a beköltözés előtti héten még pénzt is elfogadott tőlünk. A beköltözése napján izgatottan mentem a stúdióba, nem gondoltam, hogy mi vár ott rám” – mesélte a lány, aki ezek után – talán érthető módon – a műsorra sem kíváncsi.

“Kővé dermedve ültem a stúdióban. Egy ország előtt közölte, hogy a kapcsolatunknak vége. Ő ezt már hónapok óta tervezte, s végig felhasználta anyu szeretetét és az én támogatásomat is. Azóta próbálom kizárni az életemből a műsort is, de ez lehetetlen. Harag már nincs bennem, de megbocsátás sem lesz. Kihasznált bennünket anyagilag és érzelmileg is. Ráadásul még jól meg is szégyenített élő adásban. Soha többé nem szeretnék vele beszélni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik