Szórakozás

Varga Viktorra késsel támadtak Thaiföldön

Az énekes még mindig ázsiai körútját tölti édesapjával, ahol néha kemény helyzetekkel találják szembe magukat. Az életük már többször is veszélybe került.

Varga Viktor igazi kalandtúrára készült, amikor édesapjával nekivágtak Thaiföldnek, és tisztában voltak azzal, hogy bizonyos helyeken veszélyben is lehetnek. Nem is tévedtek nagyot, hiszen azóta az énekes apja már a kórházat is megjárta, miután lezuhant egy szikláról, a napokban pedig a helyiekkel kerültek durva összetűzésbe.

“Szörnyű nap volt a mai… Reggel kitalálták, hogy apukám fizessen a motorkölcsönzőben 2500 Batot az kb. 20000ft, mert lett a motor alján egy 5cm-es karcolás (amit persze nem ő okozott). Olyan tökéletes színjáték volt az egész kölcsönzős család részéről, hogy öröm lett volna nézni külsősként. De addig fajult az ügy, hogy majdnem összeverekedtünk, már egymásba fröcsögött a nyálam a thai arccal.
Aztán egész nap utaztunk, s mikor megérkeztünk, elmentünk enni. Tök jó 40B-ért csirkés pad thai.
A faszi, aki csinálta, látszott rajta, hogy már nagyon gatya és kb. a 80 000. Pad thai-t csinálja aznap. Apuci mondta is, hogy ez hazamegy, és felakasztja magát! :(( Erre a végén adom a 80b-ot a kajánkért, és kiderül, hogy nem annyi, hanem 10-zel több!!! De, mondom, ez van kiírva! :D (80Ft-ról beszelünk) erre a f*sz megfog egy konyhakést és nekem támad!!!”- írta Viktor közösségi oldalán, majd hozzátette, hogy a thai-ok vendégszeretete és mosolya csak álca, ráadásul, legutóbbi szállásukon patkányokkal kellett osztozniuk.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.