Szórakozás

VV7: Zsu és Dani még a villán kívül is egymásnak estek

Habár már mindketten kiestek a Való Világ játékából, az indulatok még mindig forrnak közöttük, és nem tudnak közös nevezőre jutni.

VV Zsuzsa és Dani egymás után estek ki a játékból, aminek okáról teljesen ellentétes elképzeléseik vannak. A fiatal anya szerint a srác azért esett ki, mert csúnyán viselkedett vele odabent, Dani viszont úgy gondolja, Zsu hibázott azzal, hogy kavarni kezdett Lacival, és felrúgta a cinkostárs bétét.

Dani a villa falain kívül rendezni szerette volna konfliktusát, de a beszélgetésből megint balhé lett. “Azért akartam találkozni a Zsuzsával, mert tényleg mondtam bent olyan dolgot, amit utólag megbántam, és ami miatt szerettem volna bocsánatot kérni” – mondta a fiú a Reflektornak.

“Megbocsátok neki, de nem felejtek. Amit ő, Edina és Laci csináltak velem heteken keresztül az bicskanyitogató, és Daninak igenis semlegesnek kellett volna maradnia, és nem bántani engem” – reagált minderre Zsu, aki szerint Dani azért orrolt meg rá, mert visszautasította a közeledését.

A kiesett villalakók mellesleg a még bent lévő játékosok mindennapjait is felkavarták kicsit, ugyanis Zsu és Dani meglepetésvendégként tértek vissza társaik közé egy rövid időre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik