Szórakozás

Ezért akadt ki Gregor Bernadett

gregor bernadett (gregor bernadett, )
gregor bernadett (gregor bernadett, )

A színésznő darabját két előadás után levették műsorról.

Igen rosszul érintette a főszereplő Gregor Bernadettet, hogy a Gázláng című darabot levették műsorról. Főleg azért, mert kollégájától tudta meg, hogy aznap már nem lesz előadás.

“Két telt házas előadásunk volt az Újpesti Színházban. Január elején még volt egy vidéki bemutatónk is, és múlt héten újra játszottunk volna Újpesten. Az előadás azonban elmaradt, de nekem erről senki sem szólt. A kollégámtól érdeklődtem, és ő mondta, hogy aznap biztosan nem játszunk. Pedig ezért nem csináltam programot, és nem is vállaltam más munkát” – dühöngött a Blikknek a színésznő, akivel már nem először fordul elő hasonló.

“Ez már a második darab, amit rövid időn belül levettek a műsorról. 2012-ben a Halálcsel című darab mind­össze egyetlen előadást élt meg. Pedig hónapokig készültünk rá, akárcsak a Gázlángra. Azt hiszem, nem reklámozzák rendesen az előadásokat. Nem tesznek ki szórólapokat….” – véli Gregor Bernadett, de kollégái is értetlenül állnak a történtek előtt.

“A további Gázláng című előadásokra nem fogytak a jegyek, ezért határoztunk úgy, hogy nem játsszuk” – közölte a bulvárlappal az Újpesti Kulturális Központ igazgatója, aki azt is elmondta, további helyeken tervezik majd a darab bemutatását.

Fotó: Nők Lapja Archívum

Ajánlott videó

Olvasói sztorik