Szórakozás

Eltemették S. Nagy Istvánt

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2015. 01. 30. 21:41

A dalszövegírót koporsója előtt Soltész Rezső és Bródy János búcsúztatta.

Korábban a témában:

A január 20-án, 81. születésnapján elhunyt S. Nagy Istvánt ma péntek kísérték utolsó útjára az Óbudai temetőben. A legendás dalszövegírót barátokból, rokonokból és tisztelőkből álló csaknem százfős gyászoló tömeg búcsúztatta.

A Bors tudósítása szerint dalköltő koporsója előtt Soltész Rezső és Bródy János mondtott szívhezszóló búcsúztatót, mindketten kiemelték, hogy S. Nagy – vagy ahogy barátai emlegeti “S” – munkássága meghatározó volt a hazai könnyűzenei életben. Csongrádi Kata, az özvegy elondta: úgy érzi, most már végre pont került abba a füzetbe, amelybe István negyven éven át írt.

Az EMeRton-díjas, Artisjus-életműdíjas dalszövegíró az 1950-es évek második felétől számos slágert írt. Legnagyobb sikere Máté Péter zenéjével és előadásában az Elmegyek című dal volt. Dalszövegeit énekelte mások mellett Aradszky László, Zalatnay Sarolta, Kovács Kati, Zorán, Korda György, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Soltész Rezső, Szécsi Pál, a Metro, az Omega, és a Neoton is.

S(650x433).jpg (S. Nagy István)Fotó: MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.