Szórakozás

Csongrádi Kata: Megállás nélkül zokogok

S. Nagy István özvegye összeomlott, de minden erejével azon van, hogy megszervezze a temetést.

Hazánk egyik legtermékenyebb és legtehetségesebb dalszövegírója, S. Nagy István hosszú betegeskedés után, január 20-án, éppen 81. születésnapján hunyt el. Felesége, Csongrádi Kata a végsőkig mellette volt és ápolta, az elmúlt 37 évben pedig a legnagyobb támaszai voltak egymásnak, így nem meglepő, hogy a színész-énekesnő nehezen tudja feldolgozni férje elvesztését.

Az özvegy most minden maradék erejét a január 30-i búcsúztató megszervezésére fordítja, de barátai aggódnak érte. Az utóbbi napokban a telefont se vette fel senkinek, most pedig bevallotta, hogy az összeomlás szélén áll.

“Minden porcikám reszket, alig bír el a lábam, és megállás nélkül zokogok. Intézem a temetést, hogy minden úgy legyen, ahogy azt a férjem kérte. Felkértem a búcsúztatásra azokat, akik majd a beszédeket mondják, Bródy Jánost és Soltész Rezsőt. A búcsúztató szertartást pedig református lelkész tartja majd” – mondta el a Blikknek Csongrádi Kata.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik