Szórakozás

Szétrobbantak a győri színész erei

A január 19-én elhunyt színész, Pingiczer Csaba menthetetlen volt, az orvosok 14 órán át küzdöttek az életéért.

Hétfő éjjel, szívműtétje után halt meg a 32 éves győri színművész. Pingiczer Csaba egy ritka betegséggel, Marfan-szindrómával született, ami súlyos szív- és érrendszeri problémákat okoz. A fiatal színészt egy aortatágulat miatt kellett sürgősen megműteni, ám az eredetileg 4-5 órás operáció 14 órásra nyúlt.

“Megvan a boncolás eredménye. Kiderült, hogy orvosi szempontból nem történt hiba. A Marfan-szindróma miatt annyira vékony volt már az érfal, hogy nem tudták elállítani a vérzést. Egyre több ér pattant el” – árulta el a Blikknek Molnár Sarolta, Csaba kedvese.

A rendhagyó búcsúztató január 28-án lesz, de temetést nem szerveznek: “Sok erőt ad, hogy ennyien együtt éreznek velem. Arra szoktam gondolni, ha én elhagyom magam, a többi gyászolónak is sokkal nehezebb. A párom nem volt vallásos ember, ezért szerettem volna, ha a barátai mondanak róla pár szót, a második otthonában, a Győri Nemzeti Színházban. Itt lesz a megemlékezés. Nem akarom, hogy szomorkodjunk, és ahogy már korábban mondtam: nem temetjük el Pingit. Két urna lesz, az egyik a családjánál, a másik nálam. Itthon lesz velünk. A temetőben csupán egy emlékhelyet állítunk majd azzal a felirattal: ‘A mi Pingink'”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik