Kultúra

Meghalt Pingiczer Csaba

Pingiczer Csaba  (Pingiczer Csaba )
Pingiczer Csaba  (Pingiczer Csaba )

A színművész vele született szívbetegségben, 32 éves korában, hétfő éjjel hunyt el.

Pingiczer Csaba a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja; a színház saját halottjának tekinti – közölte a teátrum igazgatója kedden az MTI-vel.
Forgács Péter elmondta, hogy a színész gyermekként került a társulathoz, a színházban nőtt fel, szülei is ott dolgoztak. Személyében egy meghatározó, okos, jó humorú és szeretetteljes embert veszített el a művész világ és közönség.

Játszott többek között Wiliam Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékában, ahol Keszeget alakította, a 80 nap alatt a Föld körül, a Hajmeresztő és a Június című darabokban.

Pingiczer Csaba 1982. szeptember 8-án született. A színház honlapján olvasható sorok szerint “most már minden szerepe olyan marad, mint Phileas Fogg, nem fogja eljátszani…”

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik