Szórakozás

Nem hosszabbít Fábryval az MTVA

A humorista eddig nagyon jól jövedelmező szerződését nem hosszabbította meg a köztévé, akár repülhet is a csatornától.

Fábry Sándor évekkel ezelőtt igazolt az RTL Klubtól az MTVA-hoz, és jól is tette, hiszen produkciós cége 1,3 milliárd forintot kaszált az elmúlt három évben. A köztévé ugyanis évi 20 adást rendelt meg, egyenként 22 millióért. Most azonban nagy erőkkel folynak a találgatások Fábry sorsát illetően, hiszen szerződését nem hosszabbították meg.

“Ígérgetik neki, hogy folytatódik a show, de szerződése még nincs. Teljesen bizonytalan Fábry műsorának sorsa. Az MTVA háza táján teljes átszervezés folyik márciusig, senki sincs biztonságban, egyedül Kálomista Fa­pad című tévésorozata a kivétel, ennek alkotói már aláírták a szerződésüket” – árulta el a Bors informátora.

Az biztos, hogy Fábry műsorának a nézettsége sokat esett, ezért át is került a Duna World-re, de a hivatalos válasz nem árult el sokat.

“Az ön által említett szerződés hosszabbítása nem történt meg. Amennyiben a jelenlegihez képest Fábry Sándor műsorára vonatkozóan változik a helyzet, az információt a közmédia saját felületein megjelenteti” – reagált a köztévé.

Fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik