Szórakozás

Elment a hangja a szombaton debütáló Tatár Csillának

A műsorvezető hangszálait vírusfertőzés támadta meg, pedig hétvégén A Dal háziasszonyaként kell színpadra állnia.

Tatár Csillának nincs szerencséje; a TV2-től átigazoló műsorvezető némán készül első köztévés szereplésére.

“Négy napon keresztül nem hagytam el a lakásomat, még most is itthon vagyok. Elkaptam egy influenzavírust, ami ráment a gégémre és a hangszálaimra, és napokig csak meleg levegő jött ki a torkomon. Hang egy szál se! Most már legalább halkan tudok beszélni. Nem szoktam beteg lenni, és még sosem volt hangszálgyulladásom, ezért nagyon megijedtem, főleg, amikor az ügyeleten közölték, hogy vírusos betegség esetén nem tudnak semmit adni. Végül kaptam a torkomra egy antibiotikumos fertőtlenítő sprayt, és a csendkúrát javasolták, továbbá hogy próbáljak ki néhány alternatív megoldást, amit meg is tettem.

A csendkúra valóban azt jelentette, hogy nem beszélhetek senkivel, és be is tartottam. A ruhapróbán is csak bólogattam, vagy a fejemet ráztam, amikor rámköszöntek, de megértőek voltak nagyon. Itt még biztosan suttogva fogom átvenni az adásmenetet, de joggal remélem, hogy szombatra rendben leszek, mert az orvos szerint öt-hét nap alatt visszahúzódhat a gyulladás” – mesélte a Blikknek a tévés, akinek régi álma volt egy egész estés show levezénylése.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik