Szórakozás

Vőlegénye miatt hallgat Szinetár Dóra

A színésznő nem nyilatkozik a magánéletéről, de nagyon örül a sok gratulációnak.

Mint megírtuk, Szinetár Dóra ujjára harmadszorra is gyűrűt húztak, Makranczi Zalán karácsonykor kérte meg a kezét. A színésznő csak visszafogottan nyilatkozott az eljegyzésről, mert párja kerülné a nyilvánosságot.

“Nagyon meglepődtem, hogy ennyire érdekli az embereket az eljegyzésünk ténye. Az újságíró­kon kívül nagyon sokan gratuláltak nekem. Ma akárkivel találkoztam, legyen az a zöldséges vagy a színházban kolléga, egytől egyig mindenkinek fülig ért a szája, és bevallom, ez nagyon jólesik. Ahhoz azonban szeretném tartani magam, amit már mondtam: a magánéletem ezen részét továbbra is szeretném megőrizni magunknak, és ebben a párom is hajthatatlan. Ő sokkal szemérmesebb ez ügyben, mint én, aki már hozzászoktam a nyilvánosság érdeklődéséhez. Ez ügyben nekem most ő az iránymutató, így nem szeretnék több részletet elárulni kettőnkről” – mondta a Borsnak Szinetár, aki a lap szerint közös gyermeket is tervez újdonsült vőlegényével.

A páros két és fél évvel ez­elôtt állt ki a nyilvánosság elé azzal a hírrel, hogy szeretik egymást. Ez közvetlenül azután történt, hogy Szinetár Dóra és akkori férje, Bereczki Zoltán hivatalosan is bejelentette, hogy hét év után elválnak egymástól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik