Szórakozás

Csak tavasszal áll munkába Majka

A rapper behúzza a kéziféket zenei karrierjén, és csak márciusban áll újra színpadra, ugyanis szeretné végre kipihenni magát.

Majka az elmúlt időszakban sokat gyengélkedett. Gyakori megfázásai és szívproblémája is okozott már gondot, ami miatt több fellépést is le kellett mondania. Legutóbb a Rising Star felvétele előtt zakózott egy hatalmasat, amit kimerültségével magyarázott. Most azt mondja, kénytelen visszavenni a tempóból, hiszen érzi, hogy öregszik, ráadásul kisfiával és párjával is szeretne több időt tölteni. Így talán a régóta tervezgetett kistesó is összejöhet…

“Az elmúlt, körülbelül öt évben teljesen széthajtottam magam. Szinte otthon sem voltam. Hetente hét-nyolc bulit csinálunk, de nyáron van, amikor ez heti 12-13 hakni. Ezt nagyon nehéz bírni! Ráadásul már én sem vagyok fiatal, 36 éves vagyok, gyerekkel, párkapcsolattal. Elértem azt a kort, amikor az ember már tudatosan hoz döntéseket, és másokat helyez előtérbe. Öreg vagyok, nem hiszem, hogy például szilveszter éjszakáján nekem a diszkókban kellene pörögnöm. Legközelebb majd csak márciusban vállalok haknit, addig csak a Rising Starra és a családomra fogok koncentrálni. Tényleg családapaként kell már gondolkodnom” –  árulta el Majka a Borsnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik