Szórakozás

Schobert Norbi: Újra meg kellett tanulnom járni

Két évvel ezelőtt karácsonykor Schobert Norbi életveszélyes állapotban volt, csodával határos módon épült fel.

Schobert Norbi két évvel ezelőtt, 2012 decemberében szívműtéten esett át. Egy gyermekkori rendellenességet, szívbillentyű-problémát orvosoltak így. Ezután kiderült, hogy az operáció során egy olyan kórházi bakrétium jutott be a fitneszguru szervezetébe, amely egyszerűen megette a szíve sok fontos területét.

“Károsodott a pitvar- és az aortafal is. Újra meg kellett műteni, és bizony kilencven százalék volt, hogy meghalok, amikor újra felnyitották a mellkasomat. Akkor már szivárgott a szívemből a vér, óráim voltak hátra. Az orvosok kivágták a szívemből a baktérium által elpusztított részeket, majd teflonokkal pótolták. Tizenegy órás operáció volt, hétórás szívmegállítással. Próbáltam nem kétségbeesni, sőt inkább megerősíteni magamban azt, hogy igenis élni akarok! Karácsonykor sem engedtek haza, de hosszas kérlelés után Réka két órára kivihetett úgy, hogy bennem volt az infúzió. Budakalásznál a körforgalomban félreálltunk, és ott zokogtunk a feleségemmel. Nem akartuk, hogy a gyerekek bármit is észrevegyenek abból, mennyire félünk. Később, amikor végre kiengedtek a kórházból – bár erről nem sok ember tud –, újra meg kellett tanulnom járni, napokig nem tudtam mozogni rendesen” – mesélte a Blikknek Norbi, akinek ma már gyógyszert sem kell szednie. Két hete volt legutóbb vizsgálaton, ahol mindent rendben találtak.

Schobert Norbi idén arra kérte a családját, hogy ne utazzanak el sehova, hanem ünnepeljenek otthon. Azt mondja, hogy minden karácsonyt meg kell becsülni, mert könnyen lehet, hogy az utolsó lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik