Szórakozás

Szörnyű történet került elő VV Dóri múltjából

A VV7 szőkesége mostanra sem tudta teljesen feldolgozni, hogy gyerekkorában kegyetlenül megölték nagybátyját, amiért az a családját védte volna.

VV Dóri 11 éves volt, amikor testvéreként szeretett nagybátyja életét vesztette. A szörnyű tragédiára, még most is könnyes szemmel emlékszik, habár már közel két évtized is eltelt azóta.

“Rossz társaságba keveredett, 16 évesen egy olyan bandában talált haverokra, akiknek a legfontosabb a bűnözés volt, és sajnos őt is belerángatták. Idős emberek otthonába törtek be, és egyszer csak felmerült a bandatagokban az ötlet, hogy a nagyszüleim legyenek az áldozatok. Azt hiszem, a nagybátyám ekkor értette meg igazán, amit tesznek, borzalmas dolog, és ki akart szállni az egészből. Meg akarta védeni a saját családját és maga mögött akarta hagyni a múltat, ezért közölte a többiekkel, hogy ő ilyet nem csinál. Sőt figyelmeztette a szüleit, hogy a banda mit tervez” – kezdte a Blikknek Dóri.

“Elcsalták a szőlőbe, arrafelé nálunk igen sok olyan hely van a hegyekben, ahol el lehet bújni. Meg akarták leckéztetni, és addig ütötték, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Egyik sem volt még jogilag felnőtt, úgyhogy fiatalkorúként kellett kezelni őket, így nem is kaptak olyan börtönbüntetést, amit megérdemeltek volna. Ma már szabadlábon vannak” – mesélte elkeseredve a plasztikcica, aki két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott drogproblémája miatt.

Fotó: RTL2 Sajtóklub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik