Szórakozás

Megint magukat szívatták a Rising Star műsorvezetői

A műsorkészítők újabb csokorra való negatív kommentet gyűjtöttek össze, amit aztán Majka és Ördög Nóra fel is olvasott. Ezúttal a zsűri is beszállt a buliba.

A két héttel ezelőtti Rising Star egyik legviccesebb része az volt, amikor a műsorvezetők az őket szidalmazó hozzászólásokat olvasgatták. A dolog annyira jól sikerült, hogy a legutóbbi adásba is került egy hasonló blokk, ám most már az ítészek is kaptak a fejükre.

Pásztor Annát cirkuszi lovakhoz hasonlították, Fekének színészi képességeit becsmérelték, KERO-ról pedig egyszerűen nem tudták, hogy kicsoda: “Az idősödő úr kicsoda? Mindig csak pirosat tud nyomni???” – írta egy kommentelő. Mező Misi ezúttal kimaradt a szórásból, róla ugyanis egyetlen rossz szót sem írtak, mondta meglepődve Ördög Nóri, aki viszont most is szép számmal gyűjtötte be a rosszindulatú megjegyzéseket.

“Nóra olyan idegesítő! Mindig a TV-ben akar szerepelni. Ráadásul olyan gyorsan beszél, hogy sokszor nem lehet nyomon követni! Igazán lecserélhetnék már valaki másra” – üzente valaki, aki valószínűleg nem nagyon volt azzal tisztában, hogy Nóri éppen hogy csak elkezdett dolgozni a csatornánál.

Végül azért a nézőknek is odaszúrtak, és Majka felolvasta kedvenc – számunkra is tuti befutó – hozzászólását: “Én ezt a műsort soha nem is szerettem, már az első szériát sem néztem!” Hát nagy valószínűséggel ez a “nem néző” sem volt képben azzal, hogy a Rising Star egy vadonatúj produkció Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik