Szórakozás

Felszentelték Komár László sírkövét

Az énekes özvegye és barátai végre elégedettek, hiszen hosszas huzavona után végre felavatták a két éve elhunyt sztár síremlékét.

Komár László 2012 októberében hunyt el, de végső nyughelye csak néhány hónappal ezelőtt készült el. A hagyatéki eljárás során ugyanis nem jutottak közös nevezőre az örökösök, így az özvegynek, Komár Krisztinának saját költségén kellett fedeznie a közel egymillió forintos síremléket.

Ennek elkészülte után, úgy döntöttek, hogy az énekes születésének 70. évfordulóján avatják fel a nyughelyet, így november 28-án az Új köztemetőben felszentelték a 63. parcellában eltemetett Komár László sírhelyét – írja a Blikk.

A megemlékezésen az énekes barátai is tiszteletüket tették, koszorúkat helyeztek el és beszédet is mondtak. Az özvegyet Horváth Charlie jelenléte különösen meghatotta. Danyi Attila pedig így emlékezett meg: “Ma sem hevertem ki, hogy Laci itt hagyott. Hibátlan ez a síremlék. Méltónak tartom, hogy Laci születésének 70. évfordulóján szentelték fel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik