Szórakozás

Öngyilkos lett az Éjjel-Nappal Budapest Karolájának édesapja

Az RTL Klub sorozatának szereplője máig nem tudta feldolgozni a család tragédiáját.

Korábban a témában:

Az Éjjel-Nappal Budapest szőke tetoválóművészének, Karolának nehéz gyermekkora volt. Ideje korán elvesztette az édesapját, amely egy lavinát indított el a családja életében.

“Egy nagyon jó családban nevelkedtem, ahol történt egy ‘baleset’. Az édesapám öngyilkos lett. Emiatt lépett az életünk egy olyan útra, ami meghatározta jelenlegi életünket is, és eléggé megviselte az egész családot. Nekem kamaszgyerekként könnyebb volt feldolgoznom, mert úgyis lázadtam és mindennel problémám volt, ez meg egy probléma volt a sok közül. Inkább most felnőttkorban jön fel ennek a hatása, ami nehezebb” – mondta a Hír24-nek Karola, aki a tetoválás mellett zenével is foglalkozik.

“Kicsi gyerekkorom óta énekelek, zeneiskolába jártam, több hangszeren játszok, éneksulit vezetek. Voltam az X-Faktorban is, ott a mentorházig jutottam el a tavalyi szériában. Nagyon örülök, hogy bekerültem a sorozatba. Szeretem a többieket, jópofa dolgok történnek itt, és nagyon kedves emberekkel vagyok körülvéve, úgyhogy ez igazán feldobja a mindennapokat” – tette hozzá az Éjjel-Nappal Budapest új szereplője.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Éjjel-Nappal Karola (Éjjel-Nappal Karola)Fotó: Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.