Szórakozás

VV7: Túl vagyunk az első villaszexen

A jelenlegi széria játékosai extra gyorsan intim közelségbe kerültek egymással. Az első napok összebújásai után már nem finomkodnak.

Korábban a témában:

Már akkor is csak nagyokat néztünk, amikor Laci és Dóri egy nap után meztelenül dörgölőztek egymáshoz a zuhanyzóban, vagy amikor Maci erotikus masszásban részesítette Fannit, de azon is fenn akadt a szemünk, amikor az utolsó beköltöző, Zsu Dávid ágyába bújva “szórakozott”. Mindezek után nem is olyan meglepő, hogy összejött az első hancúr is, mégpedig Dennis és Fanni között, aki már nehezen bírt a hatalmas szexuális étvágyával. A párocska a néhány napja megnyílt nyugiszoba magányában élvezte egymás társaságát. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan folytatódik a kapcsolatuk…

 Fotó: RTL2 

Ami még történt:

  • A villalakók megválasztották a villa szellemét. 7 jellel Dávid lett az a személy, akit a legszürkébbnek tartanak társai.
  • Edina felcsapott kerítőnek. Először Laci és Dóri viszonyát próbálta helyre hozni, majd Fanni és Dennis kapcsolatát igyekezett felmelegíteni. Ahogy tudjuk, egészen sok sikerrel.
  • Reni és Fanni közös erővel támadta Zsút, akit mindennek elhordtak. Laci szerint ezzel parasztháborút robbantottak ki.

 

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Refugees from Syria are trained at the education center of the engineer forces of the German army Bundeswehr in Ingolstadt, southern Germany, on September 1, 2016. (Photo by CHRISTOF STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.