Szórakozás

VV7: Zsuzsa Danival szövetkezik, de Dávid ágyában viháncol

Bonyolódnak a szálak a villában; az biztos, hogy Zsu viselkedését nehezen értelmezik a többiek.

A fiatal anyuka vagy túlzásba viszi a taktikázást, vagy maga sem tudja, hogy mit szeretne a villafiúktól. Zsuzsa ugyanis Dáviddal közelebbi kapcsolatba került már az első éjszakáján, amit a fiú természetesen büszkén újságolt el Macinak. Aki ezt persze, hogy továbbadta Ádámnak is… No persze a felgyorsult villalétben ez még nem is lenne olyan furcsa eset, de mivel minden játékos látja, hogy mindeközben Zsuzsa minden idejét Danival tölti, kicsit furcsállják a történéseket. Pláne mikor egy üvegezős játékban a lány mindenki előtt kijelenti, hogy komolyabb kapcsolatot Danival tud elképzelni a villafiúk közül.

Reni erre nagyon be is rágott, és nemlétező hangjával csúnyán beolvasott a lánynak, akit persze Dani – Laci szavaival élve – pitbullként védett. Aztán jött a pofára esés: annak ellenére, hogy megbeszélték, hogy együtt alszanak, sőt már a döntőbe is együtt szeretnének menetelni, Zsu percek alatt újra Dávid ágyában kötött ki. Naná, hogy a budai fiú nem vette jó néven a viháncolást. A mosolyszünet után aztán megbeszélték a dolgot, ami szerint ezentúl csak barátok lesznek, abból viszont a legjobbak. Zsuzsa nem lett ezzel a húzással szimpatikusabb a villalakóknak, ezt talán leszögezhetjük.

Ami még volt:

  • Maci alvajárót alakított éjszaka – olyan hitelesen játszott, hogy mindenkit sikerült átvernie.Végre vicces volt, ahogy a nagytestű fiú bukdácsolásától ijedeztek a villalakók.
  • Fanni nem hordja mindig a mikroportját, és ezért büntetést kapott. Az erejét (nem, az eszét tuti nem) a hajában hordó lánynak úszósapkában kellett töltenie a napját, amit természetesen sírva nyugtázott. 
  • Dennis sztriptizelt Edinának, amit a lány nagyon élvezett. “Mutasd meg még egyszer” – mondta, és ezzel nem a fiú lábujjára célzott.
  • Megnyílott a nyugiszoba, lehet szabadon klikkesedni. 
  • Szerdán valaki kiesik, és amit a lakók még nem tudnak – valaki pedig beköltözik. 
  • Laci biztos benne, hogy neki kell elsőként távoznia.

És persze, hogy Fanni visongós videóját hagytuk a végére:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik