Szórakozás

Little G már csak egy versenyzővel küzdhet a győzelemért

A 25 év felettiek fogyatkoztak meg leginkább az X-Faktor idei szériájában, ennek kapcsán pedig felidéztük az eddigi nyerő kategóriákat.

Nyolc versenyző küzd még szombat esténként az RTL Klub képernyőjén, hogy bebizonyítsa, benne van az a bizonyos X; ami immár 5. éve minden őszi szezon egyik legnagyobb durranása a magyar kereskedelmi csatornákon. Végignéztük hol is tartunk az idei évadban, és kicsit visszaidéztük az előző szériákat is.

2010 “Vastag Csaba éve volt” – ha emlékszünk még az első hazai X-Faktor fináléja utáni plakátokra. Az énekes Nagy Feró mentoráltjaként, a 25+ -os kategóriában nyert, ellenfelei a döntőben Takács Nikolas és Király L. Norbi voltak.

Fotók: RTL Klub/Sajtóklub 

A következő évben szintén fiú, és szintén 25 év feletti versenyző vitte el a főnyereményt. Kocsis Tibor mentora Malek Miklós volt, a döntőben pedig Muri Enikő és Baricz Gergő mérettetett meg vele együtt.

A harmadik évad a fiúk kategóriájának kedvezett. Oláh Gergő Geszti Péter segédletével nyerte a tehetségkutatót, és két lányt, Antal Timit és Csobot Adélt utasította maga mögé.

2013-ban aztán megdőlt a fiúk egyeduralma, és bár az első két szériához hasonlóan ismét a 25 év felettiek taroltak, ezúttal egy lány, Danics Dóra nyerte a versenyt. Geszti Péter így már másodszor győzelmesekedett, viszont előszöt fordult elő, hogy egy csapat is a döntőbe jutott. A ByTheWay másodikként, míg a megosztó Krasznai Tünde harmadikként zárta a szériát.

 

Mindezt összegezve eddig a 25+-osok, ezenkívül pedig a fiúk azok, akik legnagyobb eséllyel indulhatnának a győzelemért, de az egyetlen versenyző, aki mindkét kritériumnak megfelelt, éppen múlt héten távozott a versenyből. Andelic Jonathan kiesésével Little G már csak Horányi Juliért drukkolhat, szemben azzal, hogy Alföldi Róbertnek még mindig három énekese léphet színpadra ma este.

Tóth Gabi két csapatával még eséllyel indulhat azért, hogy végre egyszer női mentor versenyzője diadalmaskodjon, Szikora Róbert viszont valamelyik lányával az eddigi egyszem női győztes, Danics Dóra nyomába léphetne.

A verseny tehát még bárhogy alakulhat, a döntőre tippelgetni talán korai is lenne. Arra viszont bíztatjuk önöket, szavazzanak, melyik kategória versenyzőit tartják erősebbnek? Kommentben pedig írják meg vajon ki lesz az, akinek ma este el kell hagyni a tehetségkutatót, és már biztosan nem lesz esélye a végső győzelemre. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik