Szórakozás

X-Faktor: Megismétlődött Little G rémálma

A RTL Klub tehetségkutatójának e heti élő show-ja ismét drámai pillanatokat tartogatott. A végső hajrában megint két 25 év feletti énekes párbajozott.

Zsinórban harmadik hete, hogy a két párbajozó ugyanabból a csapatból kerül ki. Little G mentoráltjaira pedig különösen rájár a rúd, hiszen Horányi Juli már másodszorra táncolt pengeélen, de ezúttal is megúszta a kiesést, így a műsortól szombat este Andelic Jonathán búcsúzott. Little G megtehette volna, hogy a nézői szavazatokra bízza versenyzői sorsát, de eldöntve a nehéz helyzetet, ismét a profi és érzelmes Juli mellett tette le a voksát.

 Fotó: RTL Klub

Jota ez alkalommal valóban nem hozta a formáját. Sem versenyprodukciója, sem pedig párbajdala nem aratott osztatlan sikert, elég felejthető előadást nyújtott. Tőle még a tinilányok nagy kedvenceként bebiztosított helyű, ám elég gyengécske zenekar, a Spoon is jobb volt szombat este. A srácok egy Spice Girls számot adtak elő, ami önmagukhoz képest meglepően jól sikerült, de a mentorok azért vérfrissítést javasoltak nekik és a tűzet is hiányolták.

Tóth Andi, Nagy Ricsi és Benji magasan verték a mezőnyt és szokásukhoz híven ámulatba ejetették a közönséget. Míg a fiúk érzelmes dalokat énekeltek, addig a 15 éves lány ismét felrobbantotta a színpadot soha el nem fogyó energiáival. Tóth Gabi meg is jegyezte: biztosan UFO.

Borbély Ricsi ma este duplán örülhetett, hiszen megúszta a ráadást és Little G-től először kapott jó értékelést. Jakab-Péter Izabella látványos fejlődésnek indult és egyre felszabadultabb a színpadon, ráadásul már az is biztos, hogy a dögös nőci szerepe az övé a mezőnyben. A Tha Shudras egy Cserháti dalt dolgozott át saját stílusára, amelyet Little G és Szikora nehezen tudott összeegyeztetni a zenekarral, mégis el kell ismernünk a teljesítményüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik