Szórakozás

VV7: Laci sírva eszmélt rá, hogy beleszeretett Dóriba

Még egy hete sem kezdődött el a játék, de már kibontakozóban van egy igazi love story.

A nagyképű macsó új oldalát mutatta meg. Laci és az aktmodell, Dóri már a beköltözés napján összemelegedtek, és azóta a helyzet kezd egyre komolyabbá válni köztük. Együtt alszanak, együtt fürdenek (természetesen meztelenül) és már az első csók is elcsattant. Aztán jött egy kis paplan alatti tipitapi, amit az eddig háttérbe húzódó Edina szíves örömest meg is kukkolt… merthogy ő szeret ilyesmit nézni.

 Fotó: RTL2

Az újdonsült gerlepár szinte minden idejét egymással tölti és összefoglalónként legalább négyszer-ötször megmasszírozzák egymást. Friss szerelmük azonban máris válságba került. Dóri ugyanis a 190 kilós Macival zuhanyozott, akinek még azt is megengedte, hogy megmossa szilikonos hátsóját, ez azonban kiverte a hősszerelmes Lacinál a biztosítékot. Bosszúból be is szólt a lánynak, aki jól meg is sértődött, majd sírva fakadt. Lacink aztán észbe kapott és bocsánatot kért, és rózsaszirmokból kirakott üzenetével fejezte ki sajnálatát. A macsó később nagy cimborájával, Dennisszel beszélte ki érzelmi válságát, akinek bevallotta, hogy kezd igazi érzéseket táplálni Dóri iránt. Még könnyezett is. De ő ezt nem akarja. Na, majd meglátjuk!

Ami még volt:

  • Maci brutális, falat rengető horkolásával dűhítette fel Lacit, ezért az éjszakát a nappaliban töltötte.
  • Fanni átköltözött Dennis ágyába, vérig sértve ezzel korábbi hálótársát, Danit.
  • Vikcsu eddig minden összefoglalóban szerepelt fél percet, amíg elhordta az aktuálisan utált villalakót.
  • Beköltözött az új lakó, Dávid, aki az ismerkedés helyett fürdéssel indított.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik