Szórakozás

Fésűs Nelly párjának van egy eltitkolt gyermeke

Vajtó Lajos nem most vált először apukává. Az üzletembernek már van egy felnőtt fia, akit csak kamaszkorában ismert meg.

Fésűs Nelly hat hetes kislányának apukája nagycsaládos embernek vallja már magát, hiszen három gyermek édesapja. 25 éves fiának létezéséről azonban csak tíz évvel ezelőtt értesült.

“Igen, valóban van egy felnőtt gyermekem, akit Ricsinek hívnak és már 25 éves. Tizenöt esztendős korában ismertem meg a fiamat. Amikor az édesanyjával Budapestre kötöztek, megkeresett, mert szeretett volna találkozni velem. Nem volt kérdés, hogy valóban az én fiam-e, hiszen amikor ránéztem, édesanyám vonásai köszöntek vissza. Nem véletlen, hogy gyermekkori képén az én kiköpött másom volt. Miután megismertük egymást, egyértelmű volt, hogy Ricsi mostantól a családunk tagja, és felveszi a Vajtó nevet” – árulta el az üzletember a Borsnak.

Vajtó arról is mesélt, hogy szerelme, Nelly elől egy percig sem titkolta nagyfiát, aki a család apraja-nagyjával jó kapcsolatot ápol.

“Nelly a kezdetektől tudott a fiam létezéséről, szerencsére jól kijönnek, szeretik egymást. Testvérét, Elzát is a karjában tartotta már az első órákban. A kislányom megszületé­sével igazi nagycsaládos apa lettem. Nelly nagyobbik lánya, Csenge apukája is vagyok, nem csak Elzáé és Ricsié” – mondta büszkén az 54 éves férfi.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik