Szórakozás

ByeAlex gyászol

Néhány napja, ötvenhárom évesen, váratlanul meghalt az előadó édesapja. ByAlex most beszélt fájdalmáról.

ByeAlex közösségi oldala mostanában Özséb című megosztó könyvének kritikáival van tele, csütörtök este azonban fájdalmas vallomást tett követőinek. Radnóti: Apámhoz az égbe című versével búcsúzott az ötvenhárom évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjától, akit nemrégiben még születésnapja alkalmából köszöntött.

“Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!”

“Apu sosem volt beteg, semmiféle fizikai jele nem volt annak, hogy esetleg baj lehet. Azt tudni kell, hogy láncdohányos volt, szinte rágta a cigit, és hiába mondtuk neki állandóan, hogy álljon le a folytonos füstöléssel, sajnos nem hallgatott ránk. A patológus szerint állítólag pár hónapja már lábon kihordott egy infarktust, most pedig kettőt kapott egyszerre, már nem bírta a szíve” – árulta el a Borsnak Alex, aki már megsezrvezte a temetést.

“Tisztességes és példamutató utolsó út volt ez számára, ahová rengetegen eljöttek. A falu polgármestere és még az orvos is jelen volt, a pap pedig nagyon megható beszéddel búcsúzott tőle, velünk együtt.”

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik