Szórakozás

Csifó Dorina nehezen bírja egyedülálló anyaként

A Barátok Közt egykori sztárjának élete egy évvel ezelőtt omlott össze, amikor férje elhagyta őt és egyéves gyermeküket.

Korábban a témában:

Csifó Dorina 15 évesen tűnt fel a Barátok Közt Noémijeként, majd négy évvel később úgy döntött, hogy énekesnőként próbál sikereket elérni. Karrierálmai aztán nem valósultak meg, de a szerelem rátalált egy idősebb férfi személyében. Párjával hamar össze is házasodtak és Dorina 24 évesen életet adott kisfiának, Vincének. A boldog kismama akkor még nagy lelkesedéssel mesélt életéről, ám egy évvel később jött a feketeleves, amikor párja elhagyta a családot.

A fiatal anyukára így rászakadt a családfenntartó szerepe is, ami állandó munka hiányában igen megterhelő. Dorina bevallotta, hogy nyugdíjas szülei támogatása nélkül nem is lenne képes mindent kézben tartani.

“Amikor Viktor elköltözött, alig bírtam összeszedni magam, de Vincéért fel kellett állnom a padlóról, és az anyaszerep mellett a családfenntartó szerepét is magamra kellett vállalnom. Nap mint nap küzdök azért, hogy a gyermekem mindent megkapjon, amire szüksége van, de bevallom, a szüleim segítsége nélkül nem tudom, mi lenne velünk. Édesanyám ahol, és ahogyan csak tud, segít, de nem támaszkodhatok rá folyton. Az elmúlt időszakban megtanultam apa és anya is lenni egy személyben, ahogyan rengeteg anyuka kénytelen létezni Magyarországon. Vince pedig sohasem szenvedett hiányt semmiben” – mesélte a Borsnak a korábbi sorozatszínésznő.

Fotó: Facebook

Címkék: anyacsifó dorina

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.