Szórakozás

Csifó Dorina válik

Csifó Dorina (Csifó Dorina)
Csifó Dorina (Csifó Dorina)

Egyéves kisfiával hagyta ott a férje a Barátok közt egykori sztárját.

Csifó Dorina és férje, Viktor szakítottak, a fiatalember már el is költözött a közös családi otthonból, és egy albérletben kezdett új életet. Dorina egyedül maradt az egyéves kisfiukkal, Vincével, aki szerencsére egyelőre nem is igazán fogta fel, hogy apa elment, és kettesben maradtak.

“Igen, Viktor elköltözött. Azt mondta, már nem volt boldog így, én meg nem tudtam ellene tenni semmit – árulta el a Blikknek a lány, aki azt is hozzátette: a mindennapok, a pici gyerek körüli teendők és a háztartás vezetése felőrölte a kapcsolatukat. “Amikor az embernek egyéves gyereke van, emellett pedig rendben kell tartania a lakást, és a férjét is el kell látnia, akkor valahogy a nő léte háttérbe szorul. Ez történt velem is, de azt gondoltam, ez nem lehet gond. Sajnos nem így lett, egyre többet veszekedtünk, egyre több volt közöttünk a gond, végül annak érdekében, hogy ne fajuljon gyűlölködésig a kapcsolatunk, úgy döntöttünk, hogy Viktor elköltözik” – tette hozzá Dorina.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik