Szórakozás

Nagy Feró három nő társaságát élvezte nyaralásán

A Beatrice frontembere Velencébe utazott, ahol hölgykoszorú kísérgette mindenhová.

Nagy Feró teljesen “legálisan” romantikázott az olasz városban, hiszen feleségét, sógornőjét és anyósát vitte magával a rendhagyó kikapcsolódásra.

“Nagy felújításokon vagyunk túl, és amikor nekiálltunk, megígértem nekik, hogy amikor készen leszünk, elviszem őket Velencébe, és ez a bejelentés igen jó hatással volt a munkára. Jó ötlet volt, mert hazaérve az anyósom azt mondta, ezt sosem tudja nekem meghálálni. Már ezért megérte!” – árulta el a Blikknek az énekes.

Feró még maga sem volt ilyen szituációban, de élvezte a helyzetet, hogy egyedüli férfiként utazott, ráadásul nagyon büszke volt magára, hogy ilyen gavallérként viselkedhetett.

“Ez eddig kimaradt az életemből, és stílusosnak éreztem, hogy három nővel kezdem, bár a gondolás furcsán nézett, főleg, amikor énekelni kezdtem. A lányoknak viszont ez tetszett a legjobban. A férjeiket lefőztem, mármint magamat kivéve” – viccelődött az X-Faktor egykori mentori, aki csodálkozik a zsűritagok vajszívűségén.

Nagy Feró azt is elárulta a napilapnak, hogy remek a viszonya anyósával, ám eleinte ez nem így volt: “Átjött hozzám, és kérte, hogy a lányát hagyjam békén, én pedig arra kértem, hogy ezt a lányával beszélje meg. Aztán amikor Botond megszületett, lassan belátta, hogy én vagyok a legjobb vő” – mesélte az énekes, aki maga is megkritizálja fia barátnőit.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik