Szórakozás

Nagy Feró durván beszólt fia exbarátnőinek

A Beatrice frontembere végre elégedett kisebbik gyermeke párválasztásával, az eddigi barátnőket ugyanis nem tartotta sokra.

Nagy Hunor, aki édesapja zenekarában dobol, már egy éve alkot párt jelenlegi kedvesével, Dorinával. Habár a fiatalok egyelőre semmi komolyat nem terveznek, az újabban statisztának álló Feró örülne, ha a lány lenne a menye. A 68 éves rocker még meg is dicsérte fiát, amiért végre olyan csajt talált, aki nemcsak szép, hanem esze is van.

“Örülök, hogy ő van. Végre egy értelmes csaj van emellett a bolond mellett. Olyan lányt választott, akit én is szeretek, mert az előzőek…” – nevetett sejtelmesen az énekes, végül csak kibökte mi volt a probléma. “Szépek voltak, csak annyi eszük volt, mint egy száraz lepkének.”

A jó viszony pedig kölcsönös, Dorina még az első találkozásukról is beszámolt a Reflektor kamerái előtt: “Ez egy érdekes dolog volt, ugyanis az egyik este spontán találkoztunk az előszobában, amikor is odamentem hozzá és annyit mondtam: ‘jó reggelt, Kovács Dorina vagyok’, mire ő: ‘tudom’. Ekkorát még életemben nem égtem, de kellemes meglepetés volt és szerintem nem jött ki negatívan.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik