Az utolsó dózis őrültet is megkaptuk a Rising Startól

A héten már élő show-val jelentkezik a TV2 új tehetségkutatója, de előtte még hüledezhettünk egyet a különc figurákon.

Korábban a témában:

Vasárnap este ugyan már élőben jelentkezett a Rising Star, de egyelőre még csak tesztelték a nézőket, a verseny jövő héttől lesz éles. Így a zsűriszobába került énekesek újabb adagját hallgathattuk meg. Az adás kezdetekor még láthattuk, ahogy a két műsorvezető Ördög Nóri és Majka cukin búcsút vettek a gyerekeiktől, aztán belecsaptak a munkába.

A mai válogatásban volt minden. Őrültek, tehetségek, kevésbé tehetségesek és ismert arcok. Peter Srámek például egy Jimmy dallal jutott tovább, a szlovák fiú azonban nem sokat tud magyarul, így édesanyja fordított neki. De érkezett Bécsből, sőt Amerikából is versenyző, akik így vagy úgy, de mind meggyőzték a zsűritagokat.

Az adásban két ikerpár is feltűnt. A lányok egy musicalrészletet adtak elő az Aladdinból és szinte követelték KERO-tól, hogy lehetőséget kapjanak – nem a Rising Star, hanem az Operettszínház színpadán, ám tehetség híján hamar leépítették őket. A Szabó ikrek azonban nem várt fordulatot hoztak. A két fiú megríkatta Pásztor Annát, de a férfiak szemébe is könnyeket csaltak. Habár a szeretet elvitathatatlan volt közöttük, produkciójuk számunkra korántsem volt olyan átütő.

A harmatgyenge előadásokból akadt még néhány, amik valamiért mégis lehetőséget kaptak, de a legszörnyűbb alakokat a piros ajtóhoz utasították, amit persze nem mindenki viselt méltósággal. Feke Pál tűréshatárát több versenyző is súrolta. Például az a srác, aki bemutatkozásképpen letolta előttük a gatyáját, hogy megmutassa seggtetoválását, vagy a 22 éves Manon néven futó úr, azaz hölgy vagy mi… na szóval ezúttal a Conchita Wurst effektus nem bizonyult nyerőnek.

Jelentkeztek azonban olyanok is, akik már nem ma kezdték a szakmát. Kipróbálta magát Király Viktor vokalistája, Singh Viki, Udvarias Anna, színésznő, de Karczagi Józsika (az Ének Iskolájának kisdiákja) édesapja is elénekelt egy operát.

Újabb balhé is kerekedett Mező Misi és KERO között, amikor az Operettszínház tanodájának egyik növendéke, Faragó Alexandra megérkezett. A lány rettentő manírosan, musicalesen és kissé hamiskásan énekelt el egy pop dalt, amit a Tanár Úr kivételével senki sem díjazott, így ő szomorúan távozott.

Végül a 18 éves Ádám Krisztián érkezett, aki egyéves kislánya és családja megélhetése miatt szeretne kitörni a nehéz helyzetéből, amihez a zsűritagok meg is adták a lehetőséget, így a zongorista-énekes a nézők előtt is bizonyíthat.

Mindeközben Majka kisétált a stúdióból és találomra becsengetett egy bérházba, hogy meginvitálja a kiválasztott családot a felvételre, na meg persze jól be is regisztráltak a műsor ingyenes applikációjába, amit az adás végén tesztelhettünk is, és lám felemelkedett a sokat emlegetett hiperszuper led fal.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.