Szórakozás

Ismét benépesült az afrikai celebtábor

Elrajtolt a dzsungelreality második szériája, ahol 10 újabb celebritás szivatását izgulhatjuk végig.

Úgy tűnik, a Celeb vagyok, ments ki innen! újabb szériája nem tartogat nagy meglepetéseket az előző etaphoz képest; Sebestyén Balázs és Vadon Jani humora még mindig fergeteges (nem), a tábor ugyanaz, és Charlie papagáj Facebook oldalának említése sem maradhatott ki az adásból. Itt azért megjegyeznénk, hogy az ikes igék és Szabó Zsófi felemlegetése – bár mosolyt csalt az arcunkra – azért nem mondható éppen túl elegánsnak a csatorna részéről.

A bemutatkozás után – ahol Nyertes Zsuzsa máris sírva fakadt családja hiányától – egy elefánt suttogóval, és öt elefánttal találkozhattak a celebek. Sárgultunk az irigységtől, de etethették és simogathatták a vadállatokat, sőt még fel is ülhettek a hátukra. Mégsem olyan rossz ott Afrikában, na.

Bár a következő feladatot azért már nem biztos, hogy bevállaltuk volna, ugyanis egy hatalmas sziklaugrás után tudták elfoglalni szálláshelyüket az újdonsült táborlakók. Ez Bárdos András számára lehetett a legrémisztőbb, ugyanis már a műsor elején közölte, hogy csak leugrani ne kelljen sehonnan. Hát kellett, de mindenki bátran megoldotta a feladatot, Nyertes Zsuzsa egyenesen imádta az érzést, amit “ezután mindig keresni fog”.

Fotók: RTL Klub 

A vadállat bemutató sem maradhatott el, és az ott látottak alapján arra tippelnénk, hogy Baukó Évát fogják leginkább megviselni az állatokkal kapcsolatos bátorságpróbák. A táborba érve aztán a celebek rögtön megízlelhették a nomád élet gyönyöreit, ugyanis a nyakukba kaptak egy kis esőt, amitől Zsuzsa ismét sírva fakadt, és megállapította, hogy mégsem olyan kemény, mint amilyennek hitte magát. A vacsora hiányát leginkább Cooky sínylette meg, aki közölte, hogy ha sorozatos lesz az éhezés, ő abba belehal. Már megint ott tartunk, hogy ők vajon hová készülhettek?

A táborparancsnok Aleska lett, aki katonásan kiosztotta a feladatköröket, amire egyelőre nem érkezett ellenvetés. Majd nézzük ezt meg a tizedik napon is. Bátorságpróbára – a megújult, immár netes szavazás alapján – szintén az expornós légtornásznak kellett indulnia, amit a holnapi összefoglalóban nézhetünk majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik