Szórakozás

Nőnek öltözve szórakozik legjobban Kökény Attila

Az énekes bejutott a Sztárban sztár döntőjébe; a műsor kapcsán pedig elmondta, a női szerepeket élvezte leginkább a show folyamán.

Kökény Attila – abszolút megérdemelten – a TV2 show-műsorának döntőjében bizonyíthat vasárnap este. Az énekes az RC News-nak mesélte el, mennyi időt vett el mindennapjaiból a felkészülés, ennek ellenére mégis nagyon élvezte a feladatot.

“Az egész hetemet elveszi a Sztárban sztár. Ez most már a második hónap, úgyhogy mostanában konkrétan alig van időm a családra. Elég nehezen viselik, leginkább a feleségem és a kicsi, mert a két nagyobb gyermekem suliba járnak, így ők sincsenek sokat otthon. (…) Eddig minden TV2-es műsorban döntős voltam: a Megasztárban is, A Nagy Duettet pedig megnyertük tavaly. Ez hihetetlen jó érzés számomra” – mondta el Kökény, aki azt is elárulta, melyik karaktereket alakította legszívesebben.

“Mindig azokat élveztem, amikor a fiúk nőnek öltöztek. Pál Dénes és Hevesi Tamás is szörnyen nézett ki velem együtt, amikor nőnek voltunk öltöztetve, de ezeket élveztem, mert jókat röhögtünk egymáson” – mesélte el Attila, aki a döntőben is női ruhát ölt; ezúttal az Eurovízióról ismert Loreen bőrébe bújik majd.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik