Szórakozás

Egy hónap után válik VV Gergő

A valóságshow-hős szeptemberben házasodott össze szerelmével, de kiderült hogy nem neki való a házas élet.

Korábban a témában:

Mint megírtuk, Dukai Gergő szeptember elején egy erdő közepén pólóban, rövidnadrágban vette el kedvesét, Sünit. Bár esküvőként emlegették, maga a ceremónia azonban nem volt hivatalos, hisz sem pap, sem anyakönyvvezető nem vett részt rajta. Inkább amolyan főpróba volt, ami úgy tűnik, nem sikerült túl jól. VV Gergő ugyanis a Facebookján néhány órája bejelentette: szakít kedvesével.

“Nosss… Vannak az ember életében boldog,vannak szomorú,kristály tiszta,meg “nemértem” események… Most egy kombóhoz értünk,mikor minden egy pontra keveredett… Szerencsére jól gondolkodunk,így jól átrágva,megértve a másikat barátságban,szeretetben válnak el útjaink… Hogy miért kell ebből iderittyenteni egy storyt? Mert hatalmas jó volt látni,hogy mennyi boldog pillanatunkat szerettétek velünk együtt,és talán tettük néha jobbá a napotokat! Szal ahogy Marceus Wallas mondotta volt: “Ezután nem lesz olyan,hogy MI… ” Illetve nem úgy,ahogy eddig volt! Örökre egymás családja maradunk, egymás szívében,bőre alatt a tintában,de külön utakon…  Kívánom mindenkinek,hogy élje meg azt a boldogságot amit MI is,és ha valaha elérkezik ez a pillanat,mikor már nem megy tovább a storytok,és ki kell szállni belőle azt ugyan így tegyétek mint Mi…  És mint egy jó new orleans-i temetésen! A boldog pillanatokra,meg a mosolyokra!” – posztolta Gergő.

Fotó: RTL Klub

Címkék: vv gergó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

(FILES) In this file photo taken on April 21, 1999 Denver area residents comfort one another during a candle light vigil at Civic Center Park in Denver, CO, held in honor of the students and one teacher killed at Columbine High School in Littleton, CO on  April 20, 1999, when two former students opened fire on their classmates during a suicide mission. - This year marks the 20th anniversary of the Columbine High School shooting, when two youths aged 17 and 18 armed with guns and home-made bombs killed 12 students and a teacher at Columbine high school in Littleton, Colorado before they both committed suicide. (Photo by JEFF HAYNES / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.