Szórakozás

Újabb bátorságpróbán bukott el Gáspár Laci

Az énekesnek nem sikerült csillagot szereznie, pedig még egy kukacot is a szájába vett. A feszültség egyre nő, Bódi Sylvi pedig egyedüli nőként birkózik ezután az elemekkel.

Két csapatra osztották a megcsappant létszámú táborlakókat a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb adásában. Az Aurelio, Laci, Sylvi és a Madár, Zsófi és csapatok képviselőjeként Gáspár Laci és Fördős Zé indultak bátorságpróbára, hogy megpróbáljanak vacsorát szerezni társaiknak. 

Illetve ezt végülis leginkább csak a blogger próbálta meg. A feladat ugyanis az volt, hogy különböző élő rovarokat és csúszómászókat kellett 15 másodpercig a szájukban tartani. Amíg Zé szokásához híven tökéletesen kiállta a próbát, addig az énekes nem nagyon igyekezett teljesíteni a feladatot. Ugyan egy kukacot és egy kisebb kígyót hajlandó volt a szájába venni, de csillagot nem sikerült szereznie látványos szenvedésével sem.

 

Kincsvadászatra egy íjászveresenyt követően Zsófiék csapata indulhatott, ahol először egy pocsolyában kellett turkálniuk, majd pedig a megtalált ládában lévő feladványt kellett megfejteniük. Ez után jött a koppanás; mivel rossz választ adtak, így a nehezen megszerzett popcorn az “ellenséges” csapaté lett.

A két hármas csoport aztán tovább versengett, a műsor készítői egy olimpiát szerveztek a játékosoknak. Ebből komoly feszültség kerekedett, Bódi Sylvi elég rossznéven vette, hogy két férfi társa a legnehezebb, víz alá merülős feladatot szánták neki. Végül aztán a helyzetet megoldották, de a nyílt ellenszenv abszolút látványosabb lett a modell és a két “showman” között.

Az is kiderült, a minap távozó Fördős Zé nélkül igen nehezen boldogultak a főzéssel a celebek, és a gasztroblogger távozása után érezték talán a legnagyobb űrt a táborlakók.

A táborból ezúttal a már nagyon hazafelé vágyakozó Szabó Zsófit küldték haza a szavazók, így már csak négyen várnak arra, hogy kiderüljön ki lesz közülük a dzsungel királya vagy királynője. 


Fotók: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik