Szórakozás

Interneten ismerte meg feleségét Little G Weevil

Az X-Faktor mentora 2-3 év levelezés után találkozott először későbbi párjával.

Little G Weevil Magyarország és az Egyesült Államok közt ingázik, mivel családja csak decemberben, a karácsonyi ünnepekre érkezik majd hazánkba. A kis család ugyanis Atlantában él, ahol Little G négyéves kisfia, Asher éppen iskolaelőkészítőbe jár. A mentor a Borsnak most afroamerikai feleségével, Brandivel való különös, interneten való megismerkedéséről vallott.

“A közös ismerős ismerősei között találtam meg Brandit, akivel levelezni kezdtünk, de akkor ő is és én is kapcsolatban voltunk (vőlegény voltam), csak mint barátok beszélgettünk. Egyikünk sem gondolta, hogy ez több lesz, mint haveri „cyberkapcsolat”. Ez a baráti levelezés folyt 2-3 évig, és bár én Londonban, ő pedig Atlantában élt, mindig tudtunk egymásról mindent. Nagyjából egy időben fejeződtek be a kapcsolataink, onnantól intenzívebbek lettek a beszélgetéseink. Az élet rendezte úgy, hogy találkozni is tudjunk. 2009-ben Atlantában turnéztam, akkor találkoztunk először. A személyes találkozó megerősítette azt, amit akkor már 2-3 hónapja éreztünk: ez sokkal több, mint barátság.”

Fotó: RTL Klub 

“A két-három évnyi levelezésnek köszönhetően addigra szinte mindent tudtunk egymásról. Olyan volt, mintha nem is az lett volna az első találkozásunk, hanem egy kis elválás után találkoztunk volna egymással újra. Természetesen volt mindkettőnkben egy kicsi félsz és feszengés, hogy milyen lesz a virtuális kapcsolatot a valóságba is átültetni, de ez egy-két nap alatt elmúlt. Egy hónapig tartott a turné, nagyon nehéz volt utána az elválás. Mivel Magyarországon akkor még voltak cuccaim, hazajöttem, rendeztem az itteni életemet, és két hónap múlva már hozzá mentem ki Atlantába. (…) A költözés után két hónappal össze is házasodtunk” – mesélte Little G, akinek nagyon hiányzik a családja, akikkel természetesen naponta tartja a kapcsolatot, és kisfiát csomagokkal is rendszeresen meglepi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik