Szórakozás

A dzsungelcelebek halálos ítéletet hoztak

Az Afrikában táborozó sztárok ezúttal élve kapták meg a vacsorának valót. Dönteniük kellett, hogy az állat éljen-e vagy főjön.

A Celeb vagyok, ments ki innen szereplőinek komoly döntést kellett hozniuk. Vacsorájuk alapanyagát kimondottan frissen kapták kézhez, egy élő csirke formájában. A szárnyas sorsáról pedig dönteniük kellett. Először 6-4 arányban megmentették volna az állatot – többen arra hivatkoztak, úgysem lennének képesek saját kezükkel megölni – végül Madár és Dudás Miki megváltoztatták véleményüket. Kiderült, hogy az éhség nagy úr, persze valószínűleg Aurelio ordibálása és elégedetlensége is szerepet játszott abban, hogy később megfőzték a madarat.

Az összefoglaló másik érdekessége, Zsófi bátorságpróbája volt, ami merőben eltért az eddig megszokottaktól. Nem kellett mást tennie, mint egyedül a sötét erdőben ülnie 5 órán keresztül. Természetesen Balázsék ijesztő hangeffektekkel is megtoldották a feladatot, de a szőke színésznő hősiesen állta a próbát. Habár az utolsó pár órában már sírva fakadt és megtört lelkileg, de nem adta fel, így a maximális tíz csillagot sikerült is megszereznie.

 Fotó: Facebook

Holnaptól azonban már élesedik a verseny. A nézők nem a bátorságpróbák kiválasztottjaira szavazhatnak, hanem arra, hogy ki legyen a dzsungel királya vagy királynője, majd szép lassan elkezdenek megfogyatkozni a celebek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik