Szórakozás

Mindenki nyer az új Jimmy-lemezekkel

A hamarosan megjelenő Zámbó Jimmy-cédéknek nemcsak a rajongók örülhetnek, hanem azok is, akik a jogdíjakból részesülnek, és vannak egy páran.

Zámbó Jimmy halála előtt két évvel, 1999-ben vette fel azokat a dalokat, amelyek most, a 13 évig húzódó jogi procedúra után végre megjelennek. Ahogy arról korában már beszámoltunk, a Magneoton Kiadó büszke arra, hogy a Király teljes életműve az ő birtokukban van, és azt tervezik, limitált példányszámú lemezekkel lepik meg a rajongókat.

Már nincs sok hátra, és kiderül, hogy hol, mikor lehet hozzájutni a Király utolsó lemezeihez! Egy nagyon szigorú szerződés keretein belül sikerült megállapodnunk a dalok kiadói jogait illetően, éppen ezért a leendő együttműködő partner nevét még nem árulhatjuk még el. Annyit viszont már most közölhetünk a Jimmy rajongókkal, hogy napokon belül nyilvánosságra kerülnek kedvencük új lemezeinek részletei” – árulta el a Magneoton ügyvezető igazgatója, Joós István, aki art is elmondta a Hir24-nek, bíznak a cédék sikerében.

“Zámbó Jimmy rajongói táborának tagjai nem internetfüggők, ők az a korosztály, akik szeretik fizikai valójukban magukénak tudni a dolgokat. Nyilván van üzleti kockázata ennek a vállalkozásnak, de hiszünk benne, hogy sikere lesz.”

A frissen megjelenő kiadásoknak azonban nem csak a rajongók örülhetnek. A Kiadó nyilvánvaló bevételein túl, az örökösök is részesülnek a nyereségből, így Edit asszony és Jimmy gyerekei is újra pénzhez jutnak a lassan másfél évtizede elhunyt énekesnek köszönhetően. Mivel a lemezeken feldolgozások kaptak helyet, így az eredeti előadók, mint Delhusa Gjon, Somló Tamás vagy Presser Gábor is számíthatnak a befolyó jogdíjakra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik