Szórakozás

Istenes Bencéről már a német lapok is írnak

A műsorvezető hazai sikereire már egy németországi napilap is felfigyelt, Bence pedig közösségi oldalán büszkélkedett el vele.

Istenes Bence még csak 27 éves, de karrierje kezd a csúcsra érni. A zenetévénél kezdte műsorvezetőként, majd az RTL Klubhoz került, ahol egyre nagyobb feladatokat bíztak rá. A Sebestyén Balázs utódjaként is emlegetett Bence idén ősszel csatornája két jelentős műsorában is szerepet kapott. A Való Világot továbbra is Liluval fogja vezetni, ám az X-Faktor házigazdájaként már egyedül kell bizonyítania. Tévés karrierje annyira dübörög, hogy rádiós munkájától is kénytelen volt megválni.

Ezek után nem meglepő, hogy a sikereket bezsebelő ifjabb Istenesről már a német lapok is elismerően beszélnek. Bence ugyanis Németországban töltötte tinédzserkorát, hiszen szülei válása után édesanyjával maradt, aki kiköltözött. Innen a német kapcsolódás.

Az RTL Klub sztárja nagyon büszke magára, amit közösségi oldalán meg is osztott követőivel. Azt is elárulta, hogy bízik abban, nemzetközi vizeken is ismertté tud válni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik