Szórakozás

Bereczki és Szinetár sosem szakad el egymástól

Lassan egy éve, hogy kimondták az egykori álompár válását, ők mégsem intenek búcsút egymásnak.

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra öröknek hitt kapcsolata tavaly októberben hivatalosan is véget ért. Ekkor mondták ugyanis ki a válást. Ennek ellenére tovább folytatták közös fellépéseiket, melyekben azért igyekeztek visszaszorítani a szerelmes duetteket. A nyár közepén azonban bejelentették, hogy megszokott párosukat a színpadon is felbontják.

Az utolsó fellépésük most hétvégén zajlott le Pomázon, ahol a koncert végén hosszasan búcsúzkodtak a közönségtől, egymástól azonban nem. Dóra ugyanis azt mondja, biztos benne, hogy exférjével állnak még közös színpadon. Ráadásul közös lányuk, Zorka is örökre összeköti őket.

“Nagyon szerettünk duettezni, de nem akartuk erőltetni. Új munkáink jöttek, amikhez valamit a régiek közül le kell tenni. De nem szakadunk el egymástól, mert Zorka lányunk iskolás lett, s olyat választottunk neki, ahol a szülőkre is aktívan számítanak” – árulta el a Sztárban Sztár zsűritagja a Borsnak.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik